Az otthon karácsonyozás során sok-sok élménnyel (amit ez úton is köszönünk mindenkinek) és cukorral feltöltődve gondoltam tudósítok Nektek a helyi karácsonyi hagyományokról. Merthogy itt nem ám a Jézuska vagy a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot, de még az angyalkáknak sem jut szerep az eseményben.

Eredetileg nem is társítottak misztikus figurát a karácsonyi ajándékozáshoz. A barátok, szomszédok az ajándéknak szánt csomagot csak letették a küszöbre és jó hangosan bedörömböltek az ajtón, majd elszaladtak. Innen ered a hagyomány svéd neve, a julklapp, azaz karácsonyi kopogás. Ezzel még nem ért véget a történet, ugyanis ha sikerült a ”kopogatató” után futva annak nyomára bukkanni és leleplezni őt, akkor egy alapos hóban való birkózást követően vendégül is látták, cserébe az ajándékért.

Persze a misztikum igénye a hideg északi népekben is feltámadt a hosszú téli éjszakák során. Így került a képbe a kereszténység térhódítását megelőzően julbock, a fekete kecskebak a skandináv és észak-európai régióban. A kecske Thornak, a háború és vihar istenének kecskéje volt, és az ősi hit szerint egy nappal halálát követően képes volt újjáéledni. A különböző népek kultúrájában eltérő szerepet kapott a karácsonyi időszakban.  Míg a finnek joulupukki-ja (karácsonyi kecskéje) kifejezetten a gyerekek ijesztgetésére volt kiképezve és még meg is kellett ajándékozni őkelmét, addig a Skandináv félszigeten advent közeledtével ez a láthatatlan, misztikus lény felügyelte, hogy a karácsonyi készülődés rendben zajlik-e. Csak a 19. század elejétől szerepel feladatai között az ajándék leszállítása, aminek átadásában, mivel ő láthatatlan, a család egy férfi tagja sietett segítségére, kecskének öltözve.

A skandináv farmok-otthonok védője a hagyományok szerint a tomte (lapp, észak-svéd) vagy nisse (dél-svéd, dán, norvég), azaz a házi-manó. Az észak-svéd régióban és lappföldön a tomt, vagyis házhely, parcella szóból származik az elnevezés, mivel úgy tartották, hogy a ház eredeti gazdája, aki hatalmas erőfeszítések árán felépítette az épületet, lélekben örökre ott marad, hogy gondját viselje és megvédelmezze a ház lakóit. A hagyományok szerint az aprócska házi-manó a parketta repedéseiben bújt meg, ahonnan éjszakánként előbújva tevékenykedett.

A délvidéken, Scane tartományban, valamint Dániában és Norvégiában a házi-kobold neve nisse, ami a Nils beceneve és a „Nils jó fiúcska” szólás-mondásból eredeztetik kialakulását.

 Bár a házi-manó kinézete a különféle népek hagyománya szerint meglehetősen eltérő (szakállas apró emberke farmer ruhában, alakváltó óriás-törpe, küklopsz …), abban mind megegyeznek, hogy különleges tulajdonságokkal bíró lény, aki elsősorban segíti az embereket. Ám könnyű felbosszantani, és ez esetben alaposan megkeserítheti az életüket. Hogy csak egy esetet említsek, így járt szegény Nils Holgersson is, aki addig kötekedett a házi-manóval, míg az megunva a rosszaságot őt magát is apróvá változtatta. Érthető hát, hogy a tomtét/nissét munkájáért karácsonykor egy tál rizskásával és tejecskével ajándékozzák meg, nehogy megsértődjön.

Először Jenny Nyström, egy svéd festőnő ábrázolta a házi-manót Mikulás-szerkóban, egy vers által megihletett állapotában, mely a karácsony éjszaka egymagában az élet nagy dolgairól elmélkedő tomtéról szól. Persze a svéd szülők sem átallottak kiaknázni a tomte-sztorikban rejlő lehetőséget, így a 19. század második felétől, hogy hogy-nem karácsonykor a jó gyerekeknek a jó öreg házi-manó kezdte leszállítani az ajándékot, csúnyán kigolyózva szegény julbock-ot az állásából. Egyes források szerint helyenként együtt járják a házakat, és ahol mindent rendben találnak, ott ajándékot osztanak, míg a rendetlenség és veszekedés láttán a tomte bepöccen és ráküldi a kecskét a lakókra, hadd pusztítson kedvére.

Hiába bombázza Hollywood a gyerekeket a kéményen bepotyogó Santák tömkelegével, az erősen nyugatiasodott jultomte még mindig a közeli erdőkből bukkan fel karácsonykor és az ajtón kopogtatva osztja a jó gyerekeknek az ajándékot. Egészen aprócska, piros sapkát hord, földig ér a szakálla és semmi esetre sem kövér.

Dori