Kedves Gyerekek!

Könnyes szemmel vettem tudomásul eme blog létrejöttét. Mivel sohasem voltam nagy blog író, valamint olyan blog-bárók árnyékában, mint ZoM, kicsit bizonytalanul vágok neki ennek az egész blogolásosdinak.

Mindenesetre annyit elmondhatok, hogy ketten 6 bőrönddel eljutni repülővel egy másik országba, úgy, hogy még csak ki sem tudod mondani a címedet, valamint az albérlet kulcsát elvileg otthagyták az egyik leendő munkatársadnál elég idegőrlő dolog. A tonnányi súlyok egyenként hullanak le az ember válláról ahogy eléred az országot, majd a várost, megszerzed a kulcsot, végül meglátod a neved a lakás ajtaján (mert itt előre kiírják ugyebár). Nagy könnyebbséget jelent, hogy itt mindenki beszél angolul, és ráadásul segítőkész is.

A lakásról és a városról általánosságban én annyit írnék, hogy rendben van, részletesebben feltehetőleg Dóri fog írni, vagy ugyebár ki kell jönni személyes tapasztalatszerzésre kedves HULKisták!

Azért hogy valami bélaság is legyen itt, amikor megláttam a nevem az ajtón, szolíd fejbiccentéssel vettem tudomásul, hogy vannak dolgok, amik nem változnak.