Azt szeretem az itteni emberekben, hogy nem veszik magukat olyan iszonyatosan komolyan, mint odahaza. Sokkal több figyelmet fordítanak arra, hogy jól érezzék magukat és hogy személyesebbé tegyék a dolgokat. Egy csomó apróságra gondolok, amiket nehéz konkrétumokban megfogalmazni. Például van egy csomó öreg bérház, pont mint otthon, mégsem várják meg amíg Európa hírű háborús film forgatási helyszínné válnak. Ha mást nem is, legalább lefestik a homlokzatot szép színesre, ami, valljuk be, nem egy egetverő összeg. Ugyanúgy öreg, és "jaj de fel kéne már újítani", de legalább jó érzéssel sétál végig az ember az utcán.

Talán a legjobban az fejezi ki, amire gondolok, hogy van Nils Holgersson nevű utca a városban!!! Sőt, ami még jobb, van Nils Holgersson-os pénzük is :)))) Az milyen aranyos már! Szeretem, tisztelem Selmát, Nobel díj meg minden, dehát mégiscsak Nils Holgersson :)

Nálunk ilyen miért nem lehet? Miért kell mindig olyan fontoskodóan komolyan venni magunkat? Milyen jó lenne, ha lenne mondjuk Varjúdombi mesék-es pénzünk, vagy az ember egyszercsak besétálna a Mátyás a házimanó utcába (ami speciel pont nem magyar, dehát lehetünk egyszer nagyvonalúak)! Szerintem ráférne az emberek lelkére egy kis komolytalankodás.

Ja, és ha Nils, ki ne felejtsük már! Tribute to Karel Svoboda for the great music! Respect!