Azt hiszem, most már hivatalossá vált, hogy nem rendelkezem mindent elsöprő blog-írói kvalitásokkal, és a pokol egy különleges bugyrában fogok rohadni ÖRÖKRE, ami egyébként a gyerekmolesztálóknak és a színházban beszélgetőknek van fenntartva. Olyan ritkán frissül az oldal, hogy feltehetőleg már úgysem olvassa senki, ami végül is nem rossz, mert bátran írhatok bármiről, vagy bárkiről következmények nélkül.

Mi is történt eddig idén? Először is a szegedi kommandó egy mindent elsöprő támadással bevette Svédországot. A bejelentett érkezés (egy pénteki nap) délutánján gyanútlanul poroszkáltam ki a laborból, amikor az épület előtt óbégatva lerohant a farsangi maszkokba, sálakba, neonszín-kalapokba öltözött, tocsogós-szeműen részeg társaság. Elkeseredetten küzdöttem, hogy odébb cibáljam magunkat a munkahelyem közvetlen közeléből, mielőtt szembe jönne a főnöknőm, aki ekkortájt szokott hazajárni, és eddig még sikeresen fenntartottam hétköznapi civil állampolgár álcámat. Szerencsére sikerült zökkenőmentesen kijutnunk a veszélyzónából.  Mivel az itt eltöltött idő alatt mégiscsak szívembe zártam Svédországot, jelenlegi otthonunkat, ezért gyorsan Dánia felé irányítottam apró, ámde pusztító csapatunkat, mielőtt a horda az élet utolsó nyomait is elpusztította volna Lundban. Koppenhága méltán érdemelte ki Európa egyik legélhetőbb városa címét, minden magára valamit is adó vaddisznócsordának tiszteletét kell tennie ott egyszer. Így kis csapatunk becsörtetett Christiániába, majd néhány óra múlva sokkal szelídebben és vidámabban kiszédelgett. Az este további részét jótékony homály fedi.

Ezután áttettük székhelyünket Vaxjöbe, ahol Geri tölti éppen gyakorlatát. Nos, a forgatókönyv kísértetiesen hasonló volt, mint előző este, a napba katapultálást annak rendje és módja szerint leszegett fejjel, rutinos katonák módjára, zokszó nélkül elvégeztük. Mi vasárnap este visszatértünk Lundba, a csapat többi része pedig folytatta a város feldúlását. A hírek szerint a svéd védelmi minisztérium kezdeményezésére a társaságot zsírpapírba csomagolták és egy országos visszaszámlálás után átlőtték a holdra, ahol azóta is isznak. De ez már egy másik történet.

A következő héten levelet kaptam a svéd kancellártól, hogy amíg elül a botrány az események miatt,  nemkívánatos személlyé minősítettek az országban, és két lehetőséget látnak számomra. Hivatalosan is articsókává minősítenek, így megoldva a személy kérdést, vagy egy időre elhagyom az országot. Mivel a lelkem mélyén sohasem voltam egészen biztos benne, hogy az articsóka növény, vagy madár, így nem mertem riszkírozni. Nem maradt más hátra, utaznom kellett. Ami kapóra is jött, ugyanis éppen erre a hétvégére terveztük a szekszárdi kommandóval, hogy meglepetésszerű látogatást teszünk Hollandiában, Cs. Jani nagybecsű barátunknál, országos hírű bajkeverőnél és Rutger Hauer imitátornál, aki Hágában segíti a nemzetközi bűnüldözést (leginkább úgy, hogy eleve szem előtt van, és nem kell üldözni), és éppen 30-ik születésnapja felé közeledett megállíthatatlanul.

A meglepetés-utazás szépsége, hogy egyszerre kell megérkezni, ezért 10 órát kényszerültem várni Amserdamban a fiúkra. Bizonyára könnyelműen hörrenne fel az olvasó, ha lenne bárki, aki még erre a blogra idekeveredne, hogy kérem tisztelettel, mi sem könnyebb, Amsterdamban 10 óra, piha. De azért a 6-7-ik óra után már mégiscsak éreztem, hogy Amsterdam egyedül nem ugyanaz. De éppen mire nehezen elrejthető mértékben kezdett tikkelni a szemem befutottak a fiúk, és megtudtam, hogy Levi barátunk -aki szintén a csapat tagja- egy cimborája, Sanyika fog átvinni minket Hágába. Így is történt. Az csak napokkal később derült ki számomra, hogy Sanyika tulajdonképpen lányok futtatásával foglalkozik, és nem Levi cimborája, hanem Levi volt ügyfele –Levi ugyanis ügyvéd-,  ezért látszódhattak rajta a tisztelettel vagyes hála jegyei Levi irányába. Csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyezném meg, hogy jelenelgi földi életem alatt soha ennyiszer nem írtam le egy mondatban azt, hogy Levi. Talán nem is fogom soha.

A meglepetés pompásan sikerült, éppen Jani szülinapi házibulijába csöppentünk, mondanom sem kell, hamar felvettük a tempót. A kinti fiúklányok érdemeként dokumentálandó, hogy olyan ajándékok villantak elő, amelyek bármely kompániában megállnák a helyüket.

Tények: Hága gyönyörű város, a hollandusok még mindig nagyszerű emberek, Beatrix királynő nagyszerű asszony sok lóval, a Peace Palace pedig nem egy Cofeeshop. Továbbra is érthetetlen, hogyan stoppolhatja le egy ország a sültkrumplit nemzeti ételnek a többiek elől, ráadásul miközben ők is azt mondják rá – legalábbis angolul- hogy FRENCH fries.

A hétvége többi részét a kedves olvasó képzeletére bízom, és mindenki arra buzdítok, hogy ne fogja vissza magát a képzelgésben. Ha valaki látja a lángoló bohócot, ezúton is elnézést, a dinoszauruszjelmezes dolog félreértés volt, a kicsi Francois pedig remélem megértette, hogy őrültség lett volna nem eladni őt annyi pénzért a szőrös matróznak a furunkulussal.

Elég annyi, hogy a Hollandia kártyavárként kezdett széthullani jelenlétünk miatt, így a  holland érsek azonnali audentiát kérvényezett a svéd kancellárnál, hogy fogadjanak vissza inkább mégis ők. A hírek szerint a kancellár belement az alkuba, cserébe az érsek vállalta, hogy a svéd hó egy részét átlapátolják Hollandiába, továbbá Svédország indokolt esetben használhatja országos jelképként amint Tulipános Fanfan egy fapapucsot hajít sértődötten egy szélmalom felé.

Így végül hosszú és küzdelmes út után mind hazatértünk, hogy kipihenjük a fáradalmakat, és hagyjuk egy kicsit fellélegezni Európát, mielőtt újabb célpontokat keresnénk magunknak.