Kedves kis Barátaink!

Köszönjük mindannyiótoknak a hétvégét, nagyon jól éreztük magunkat! Külön köszönet persze a Dini-Miki házaspárnak a meghívásért! :)

Még szerencse, hogy ilyen nyugis itt az élet, ez nagyban növeli annak az esélyét, hogy túl is éljük a rövid ámde velős otthon töltött időt.

Aztán persze készülünk a vendégvárásra...

Dori@Béla

Azt hiszem, most már hivatalossá vált, hogy nem rendelkezem mindent elsöprő blog-írói kvalitásokkal, és a pokol egy különleges bugyrában fogok rohadni ÖRÖKRE, ami egyébként a gyerekmolesztálóknak és a színházban beszélgetőknek van fenntartva. Olyan ritkán frissül az oldal, hogy feltehetőleg már úgysem olvassa senki, ami végül is nem rossz, mert bátran írhatok bármiről, vagy bárkiről következmények nélkül.

Mi is történt eddig idén? Először is a szegedi kommandó egy mindent elsöprő támadással bevette Svédországot. A bejelentett érkezés (egy pénteki nap) délutánján gyanútlanul poroszkáltam ki a laborból, amikor az épület előtt óbégatva lerohant a farsangi maszkokba, sálakba, neonszín-kalapokba öltözött, tocsogós-szeműen részeg társaság. Elkeseredetten küzdöttem, hogy odébb cibáljam magunkat a munkahelyem közvetlen közeléből, mielőtt szembe jönne a főnöknőm, aki ekkortájt szokott hazajárni, és eddig még sikeresen fenntartottam hétköznapi civil állampolgár álcámat. Szerencsére sikerült zökkenőmentesen kijutnunk a veszélyzónából.  Mivel az itt eltöltött idő alatt mégiscsak szívembe zártam Svédországot, jelenlegi otthonunkat, ezért gyorsan Dánia felé irányítottam apró, ámde pusztító csapatunkat, mielőtt a horda az élet utolsó nyomait is elpusztította volna Lundban. Koppenhága méltán érdemelte ki Európa egyik legélhetőbb városa címét, minden magára valamit is adó vaddisznócsordának tiszteletét kell tennie ott egyszer. Így kis csapatunk becsörtetett Christiániába, majd néhány óra múlva sokkal szelídebben és vidámabban kiszédelgett. Az este további részét jótékony homály fedi.

Ezután áttettük székhelyünket Vaxjöbe, ahol Geri tölti éppen gyakorlatát. Nos, a forgatókönyv kísértetiesen hasonló volt, mint előző este, a napba katapultálást annak rendje és módja szerint leszegett fejjel, rutinos katonák módjára, zokszó nélkül elvégeztük. Mi vasárnap este visszatértünk Lundba, a csapat többi része pedig folytatta a város feldúlását. A hírek szerint a svéd védelmi minisztérium kezdeményezésére a társaságot zsírpapírba csomagolták és egy országos visszaszámlálás után átlőtték a holdra, ahol azóta is isznak. De ez már egy másik történet.

A következő héten levelet kaptam a svéd kancellártól, hogy amíg elül a botrány az események miatt,  nemkívánatos személlyé minősítettek az országban, és két lehetőséget látnak számomra. Hivatalosan is articsókává minősítenek, így megoldva a személy kérdést, vagy egy időre elhagyom az országot. Mivel a lelkem mélyén sohasem voltam egészen biztos benne, hogy az articsóka növény, vagy madár, így nem mertem riszkírozni. Nem maradt más hátra, utaznom kellett. Ami kapóra is jött, ugyanis éppen erre a hétvégére terveztük a szekszárdi kommandóval, hogy meglepetésszerű látogatást teszünk Hollandiában, Cs. Jani nagybecsű barátunknál, országos hírű bajkeverőnél és Rutger Hauer imitátornál, aki Hágában segíti a nemzetközi bűnüldözést (leginkább úgy, hogy eleve szem előtt van, és nem kell üldözni), és éppen 30-ik születésnapja felé közeledett megállíthatatlanul.

A meglepetés-utazás szépsége, hogy egyszerre kell megérkezni, ezért 10 órát kényszerültem várni Amserdamban a fiúkra. Bizonyára könnyelműen hörrenne fel az olvasó, ha lenne bárki, aki még erre a blogra idekeveredne, hogy kérem tisztelettel, mi sem könnyebb, Amsterdamban 10 óra, piha. De azért a 6-7-ik óra után már mégiscsak éreztem, hogy Amsterdam egyedül nem ugyanaz. De éppen mire nehezen elrejthető mértékben kezdett tikkelni a szemem befutottak a fiúk, és megtudtam, hogy Levi barátunk -aki szintén a csapat tagja- egy cimborája, Sanyika fog átvinni minket Hágába. Így is történt. Az csak napokkal később derült ki számomra, hogy Sanyika tulajdonképpen lányok futtatásával foglalkozik, és nem Levi cimborája, hanem Levi volt ügyfele –Levi ugyanis ügyvéd-,  ezért látszódhattak rajta a tisztelettel vagyes hála jegyei Levi irányába. Csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyezném meg, hogy jelenelgi földi életem alatt soha ennyiszer nem írtam le egy mondatban azt, hogy Levi. Talán nem is fogom soha.

A meglepetés pompásan sikerült, éppen Jani szülinapi házibulijába csöppentünk, mondanom sem kell, hamar felvettük a tempót. A kinti fiúklányok érdemeként dokumentálandó, hogy olyan ajándékok villantak elő, amelyek bármely kompániában megállnák a helyüket.

Tények: Hága gyönyörű város, a hollandusok még mindig nagyszerű emberek, Beatrix királynő nagyszerű asszony sok lóval, a Peace Palace pedig nem egy Cofeeshop. Továbbra is érthetetlen, hogyan stoppolhatja le egy ország a sültkrumplit nemzeti ételnek a többiek elől, ráadásul miközben ők is azt mondják rá – legalábbis angolul- hogy FRENCH fries.

A hétvége többi részét a kedves olvasó képzeletére bízom, és mindenki arra buzdítok, hogy ne fogja vissza magát a képzelgésben. Ha valaki látja a lángoló bohócot, ezúton is elnézést, a dinoszauruszjelmezes dolog félreértés volt, a kicsi Francois pedig remélem megértette, hogy őrültség lett volna nem eladni őt annyi pénzért a szőrös matróznak a furunkulussal.

Elég annyi, hogy a Hollandia kártyavárként kezdett széthullani jelenlétünk miatt, így a  holland érsek azonnali audentiát kérvényezett a svéd kancellárnál, hogy fogadjanak vissza inkább mégis ők. A hírek szerint a kancellár belement az alkuba, cserébe az érsek vállalta, hogy a svéd hó egy részét átlapátolják Hollandiába, továbbá Svédország indokolt esetben használhatja országos jelképként amint Tulipános Fanfan egy fapapucsot hajít sértődötten egy szélmalom felé.

Így végül hosszú és küzdelmes út után mind hazatértünk, hogy kipihenjük a fáradalmakat, és hagyjuk egy kicsit fellélegezni Európát, mielőtt újabb célpontokat keresnénk magunknak.

Az otthon karácsonyozás során sok-sok élménnyel (amit ez úton is köszönünk mindenkinek) és cukorral feltöltődve gondoltam tudósítok Nektek a helyi karácsonyi hagyományokról. Merthogy itt nem ám a Jézuska vagy a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot, de még az angyalkáknak sem jut szerep az eseményben.

Eredetileg nem is társítottak misztikus figurát a karácsonyi ajándékozáshoz. A barátok, szomszédok az ajándéknak szánt csomagot csak letették a küszöbre és jó hangosan bedörömböltek az ajtón, majd elszaladtak. Innen ered a hagyomány svéd neve, a julklapp, azaz karácsonyi kopogás. Ezzel még nem ért véget a történet, ugyanis ha sikerült a ”kopogatató” után futva annak nyomára bukkanni és leleplezni őt, akkor egy alapos hóban való birkózást követően vendégül is látták, cserébe az ajándékért.

Persze a misztikum igénye a hideg északi népekben is feltámadt a hosszú téli éjszakák során. Így került a képbe a kereszténység térhódítását megelőzően julbock, a fekete kecskebak a skandináv és észak-európai régióban. A kecske Thornak, a háború és vihar istenének kecskéje volt, és az ősi hit szerint egy nappal halálát követően képes volt újjáéledni. A különböző népek kultúrájában eltérő szerepet kapott a karácsonyi időszakban.  Míg a finnek joulupukki-ja (karácsonyi kecskéje) kifejezetten a gyerekek ijesztgetésére volt kiképezve és még meg is kellett ajándékozni őkelmét, addig a Skandináv félszigeten advent közeledtével ez a láthatatlan, misztikus lény felügyelte, hogy a karácsonyi készülődés rendben zajlik-e. Csak a 19. század elejétől szerepel feladatai között az ajándék leszállítása, aminek átadásában, mivel ő láthatatlan, a család egy férfi tagja sietett segítségére, kecskének öltözve.

A skandináv farmok-otthonok védője a hagyományok szerint a tomte (lapp, észak-svéd) vagy nisse (dél-svéd, dán, norvég), azaz a házi-manó. Az észak-svéd régióban és lappföldön a tomt, vagyis házhely, parcella szóból származik az elnevezés, mivel úgy tartották, hogy a ház eredeti gazdája, aki hatalmas erőfeszítések árán felépítette az épületet, lélekben örökre ott marad, hogy gondját viselje és megvédelmezze a ház lakóit. A hagyományok szerint az aprócska házi-manó a parketta repedéseiben bújt meg, ahonnan éjszakánként előbújva tevékenykedett.

A délvidéken, Scane tartományban, valamint Dániában és Norvégiában a házi-kobold neve nisse, ami a Nils beceneve és a „Nils jó fiúcska” szólás-mondásból eredeztetik kialakulását.

 Bár a házi-manó kinézete a különféle népek hagyománya szerint meglehetősen eltérő (szakállas apró emberke farmer ruhában, alakváltó óriás-törpe, küklopsz …), abban mind megegyeznek, hogy különleges tulajdonságokkal bíró lény, aki elsősorban segíti az embereket. Ám könnyű felbosszantani, és ez esetben alaposan megkeserítheti az életüket. Hogy csak egy esetet említsek, így járt szegény Nils Holgersson is, aki addig kötekedett a házi-manóval, míg az megunva a rosszaságot őt magát is apróvá változtatta. Érthető hát, hogy a tomtét/nissét munkájáért karácsonykor egy tál rizskásával és tejecskével ajándékozzák meg, nehogy megsértődjön.

Először Jenny Nyström, egy svéd festőnő ábrázolta a házi-manót Mikulás-szerkóban, egy vers által megihletett állapotában, mely a karácsony éjszaka egymagában az élet nagy dolgairól elmélkedő tomtéról szól. Persze a svéd szülők sem átallottak kiaknázni a tomte-sztorikban rejlő lehetőséget, így a 19. század második felétől, hogy hogy-nem karácsonykor a jó gyerekeknek a jó öreg házi-manó kezdte leszállítani az ajándékot, csúnyán kigolyózva szegény julbock-ot az állásából. Egyes források szerint helyenként együtt járják a házakat, és ahol mindent rendben találnak, ott ajándékot osztanak, míg a rendetlenség és veszekedés láttán a tomte bepöccen és ráküldi a kecskét a lakókra, hadd pusztítson kedvére.

Hiába bombázza Hollywood a gyerekeket a kéményen bepotyogó Santák tömkelegével, az erősen nyugatiasodott jultomte még mindig a közeli erdőkből bukkan fel karácsonykor és az ajtón kopogtatva osztja a jó gyerekeknek az ajándékot. Egészen aprócska, piros sapkát hord, földig ér a szakálla és semmi esetre sem kövér.

Dori

Most, hogy hetek óta szakad a hó, és svéd kis barátaink is konfort-zónába kerültek, ismét beindult az élet a városban. A karácsonyi készülődés itt nem tréfa, de nem nagyon bírják a svédek a csicsát, úgyhogy igazán pofás lett a város. Minden kirakatot fenyőágakkal vesznek körbe és az összes ablakban, körül, mellett sok kis égő világít. Az utcákon is keresztben a fejünk felett fenyőből és karácsonyfaégőből készült díszek lógnak, és mivel többnyire sötét van és havazik, ebben a díszletben úgy érezzük magunkat, mintha egy karácsonyi mesefilm statisztái lennénk. Én mondjuk inkább egy karácsonyi burleszkbe illenék, ahogy pingvin mód totyogok a környezettudatosság miatt nem sózott utcákon, de amilyen izomlázam van a tegnapi séta óta, akár sportként is funkcionálhat ez a mutatvány. A sétálgatás egyetlen hátránya, hogy rövid időn belül arcunkra fagy a mosoly, de legalább kiderült, mi az értelme a végtelen számú kávézónak. :)

Az adventi készülődés jegyében a város központi részén lévő Kulturen-be látogattunk el múlt hétvégén. Ez a világ második legnagyobb szabadtéri múzeuma, ami tulajdonképp egy skanzen. 1892-ben alapította Georg Karlin azzal a céllal, hogy megőrizze az utókornak a tovatűnő népművészeti értékeket. Ez a parkosított terület és kb. 30 épület adott otthont az adventi időszakot megnyitó össznépi hupákolásnak. Ez nagyjából azt takarja, hogy a különböző épületekben lévő állandó kiállítások mellett, minden logikai elrendezést nélkülözve a házakban és az udvaron felállított vásári sátrakban árulták portékájukat a svéd kézművesek és termelők. A paletta igen széles volt, az észak-svéd régiókban jellemző kenyértől és szalámitól kezdve a mézen és sajton keresztül a bőráruig, adventi koszorúig és ajándéktárgyakig mindent lehetett kapni, mi szem-szájnak ingere. Az egyik kedvenc a korabelien berendezett parasztházban Mikulásnak és Mikulásnénak öltözött, mézeskalácsot helyben sütögető pár volt, na meg a színes marcipánból a gyerekeknek figurákat gyurmázó bácsi.

Közben nem maradtak el a performanszok sem. Több helyen idős nénik-bácsik Mikulás-sapkában ücsörögve párosával zenélgettek és énekeltek, aminek inkább az igyekezet része volt értékelhető, de szép, hogy kiveszik részüket ők is a helyi közösségi életből, és láthatólag nagyon élvezték a nyüzsgést. Aztán persze szerepelt az elmaradhatatlan, karácsonyi dalokat éneklő kórus is, akik fehér leplekbe burkolóztak, és gyertyával a kezükben sétáltak a házak között, valószínűleg azért, hogy meg ne fagyjanak, vagy Bélust keresték, hogy bosszút álljanak az ártatlan egérkék haláláért.

Másnap a város főterén tettünk egy könnyű vasárnap délutáni sétát, ahol meglepetésünkre hömpölygött a tömeg. A „piactéren” karácsonyi vásár feeling uralkodott, lehetett adventi koszorút és mindenféle kacatokat kapni.  Vettünk is a tombolaárus gyerekektől egy csomó tombolát, és jól nem nyertünk semmit.

A városháza előtt felhúzott színpadon sárga kezeslábasba öltözött bácsik osztották a népnek, gondoltuk, megint valami választási kampány. Közelebb érve kiderült, hogy árverést tartanak. Sok minden árverésre került, csak hogy párat említsek a palettából: női szandál (a méretet nem közölték és a hőmérséklet épp a mínuszokat verte), keyboard, porszívó. A választékot, ha jól értettük jótékony céllal ajánlották fel. A procedúra nem volt bonyolult, csak be kellett kiabálnod mennyit szánsz érte, ha túl sokat emeltél esetleg az áron, akkor szimplán nem vették figyelembe a licited. Sopánkodtunk is, miért nem értünk jobban svédül, mivel a legmagasabb elhangzott összeg kb. fél óra fagyoskodás alatt nem haladta meg a 6000 forintot, de a licitre kerülő tárgyak haszna és mikéntje általában megtippelhetetlen volt alapos nyelvi ismeret nélkül.

A hétvégét követően mindketten lelkesen újságoltuk kollégáinknak, milyen svéd adventi élményekben volt részünk a hétvégén. Egytől egyig értetlenül hallgatták, majd felvilágosítottak róla, hogy nincs tradícionális svéd szalámi, sem karácsonyi vásározós szokások, a „julmust” -ből (szabad fordításban karácsonyi üdítőt jelent és olyan az íze,mint a rumos kólának) pedig a maradékot megvásárolhatjuk majd húsvéti üdítő néven, ha eljön annak is az ideje. Vannak esetleg dolgok, amiket a „svédek igazán kedvelnek”, ezért árulják, és a hétvégén egyszerűen csak elkezdődött a karácsonyi ajándékvásárlási cirkusz. Ekkora lelkesedés mellett még szerencse, hogy a Mikulás a finneknél lakik, bár legalább Rudolfnak nem kellene attól tartania, hogy kolbásztöltelékként végzi.

Azért itt is akad valami, amit tél beálltával előszeretettel fogyasztanak, hogy felmelegedjenek és kis karácsonyi hangulatot teremtsenek. Ez nem más, mint a „glögg”, a forraltbor helyi megfelelője teleszórva mazsolával és manduladarabokkal.

Sajnos a fényképezőgépünk pont lemerült (tudom, béna turisták vagyunk), de azért a havas városról csináltunk jónéhány fotót :)

Dóri

UI.: köszi, jól vagyok, csak lefoglal a konzervek nyitogatása

Kedves gyerekek!

Elnézést a hosszú szünetért, igyekszem tömören összefogalni az utóbbi hetek történéseit. Jómagam az utóbbi hetekben elmerültem az írásbeli szakvizsgára való felkészülés sötét és frusztráló lelki bugyraiban, Dóri pedig mindkét kezét elvesztette egy medvecukor balesetben (a részletekről később). De azóta - hála a svéd orvosok rátermettségének - mindkét kezét visszahegesztették, sőt, még egy konzervnyitót is tettek a bal vállába ajándékképpen. Az öreg kínai nőről kiderült hogy végig csak színészkedett, és valójában ő Olaf, a hírhedt skandináv imposztor, a kicsi Uatu pedig végre hazatért a Blargon 9-re. A sarokban guggoló meztelen, furcsa szürcsölő hangokat adó fasziról továbbra is csak annyit tudunk, hogy nem szereti, ha bottal piszkálják. A mosogató alatt lakó bushman ügyében sem sikerült előrébb jutnom, kicsit frusztrál is a dolog, de sajnos a kattogó nyelv-angol tolmács továbbra sem jelentkezik, így fogalmam sincs, hogy Tiktikpakk (ezt kattogja magára) miért mutogat olyan hevesen a csövekre.

Lehet, hogy kihagytam valamit, de a közelgő filmváltozatban úgyis benne lesz minden részlet.

A szakvizsga megvolt, eredményre még várni kell. A magyarországi villámlátogatásunk során azért igyekeztünk bepótolni hiányosságainkat barátozás és elkészülés ügyben egyaránt. Ezúton is respect minden pajtásnak a teljesítményért! A szombati mulatságról annyit, hogy a repülőn Dóri még a repülős-zacskót szorongatva kucorgott. Akivel nem tudtunk összefutni, ne keseregjen, pont úgy nézünk ki, mint eddig (állítólag simább a fejünk), és csak azért nem találkoztunk, mert úgy döntöttünk, hogy rájuk több figyelmet kell fordítani nyugodtabb körülmények között, vagy a nevük úgy kezdődik, hogy "Kálm". :))

Időjárásjelentés: k*rva nagy hó, szél, mínusz pékezer fok, igazi svéd idő, de azért a biciklistákat nem rettenti el egy kis Ragnarök, ugyanúgy kerekeznek, mintha nyár közepe lenne.

Hoppá, mennem kell, mert Tiktikpakk orron-keresztbe-átszúrt-dísz-csontjára megint rátekeredett a szemetes zsinórja...

B. 

..

.. 

 Khmm, üdvözlöm Önöket. Én vagyok a "meztelen ember a sarokból". Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Siegfried von Pommesfrites. Történelem-filológia professzor vagyok az Egyesült Föld-bolygó Egyetemen 3720-ban. Egy múlt vizsgálati kísérlet részeként manifesztáltak az Önök idejébe hónapokkal ezelőtt, azonban egy igen sajnálatos és előre nem látható idő-húr-cysterna együttállás következtében itt ragadtam. Anyagtani okokból a múltba manifesztálás csakis mezítelenül kivitelezhető, higgyék el kérem, roppant megalázó. Ráadásul nem hagyhatom el az érkezési pontot, mert az idő-nyom elveszik, így egy sarokban kell gubbasztanom, amíg a kétbalkezes technikusaink ki nem küszöbölik a hibát. El tudják képzelni milyen nyomorúságos az állapotom?

Néhány hónapja helyzetem még elviselhetetlenebbé vált, amikor ez a semmirekellő félnótás beköltözött a lakásba bűbájos gyámjával-ápolónőjével. Sajnálatos módon semmilyen körülmények között nem vehetem fel velük a kapcsolatot, mert azzal megváltoztatnám a múltat, és összeomlana a téridő-kontinuum. Így tűrnöm kell, hogy ez a húgyagyú idióta, ez a kretén abuzáljon, és botokkal piszkáljon. Botokkal! Csak magamban motyogva imádkozom, hogy csapja agyon egy villám.

Önök becsületes, tisztességes Hölgyek és Urak. El sem tudják képzelni, miféle szörnyűségeket kell elviselnem! Egy ideig a hátamon tartotta a televízió készüléket. A hátamon! Azután egy bőrszíjjal odakötözött a radiátorhoz, elképzelni sem tudom, hogy miért. Mindenesetre ő a földön fetrengve röhögött és azt mondogatta "powerkedés". Néha, ha az elbűvölő és meseszép ápolónője elmegy otthonról, "Rózsamák"-nak hívja magát, morogni kezd, összevissza ugrabugrál, és a kezeivel suhogtat körülöttem. Roppant idegesítő alak!

Tisztelt Hölgyek és Urak! Ha jól értelmezem a helyzetet, ez a széllelbélelt idióta az Önök bizottságának tartozik számadással. Kérem Önöket, hogy gondoskodjanak áthelyezéséről, inaktiválásáról, illetve -amennyiben a kor erre törvényes lehetőséget biztosít- végleges likvidálásáról. Pszichiátriai ismereteim korlátozottak, azonban bizton állíthatom, hogy ez a sültbolond már soha nem lesz a társadalom számára hasznos egyén. Bízom a címzetes Bizottság bölcs döntésében!

Remélem hamarosan hazajutok!

Maradok tisztelettel:

Prof. Siegfried von Pommesfrites

a sarokból

Múlt hétvégén megejtettük a koppenhágai utat végre. Na jó, nem a legutóbbin, de azért hétvége volt. A tervezett koránkelés picit nehezen ment, de azért előbb-utóbb vonatra kerültünk. A vonatút kb. egy órás, amiben nagyon kalandos, hogy Malmőig szembe, utána pedig háttal ülsz a menetiránynak, anélkül, hogy átülnél máshova. :)

Az Øresund-hídon vonatozni is frankó, csak kicsit zavaróak a hídkorlát mintái, epilepsziásoknak nem ajánlom az ablakon nézelődést. A többieknek viszont igen, mert egy kb. két sávos út szélességű, levegőben lógó izéről jobbra-balra nézelődve mindenhol tengert látni kicsit olyan érzés, mintha vízen járnál. De a legjobbak a tengerből kinövő szélmalmok. Ezek valójában a szorosba mélyen benyúló töklapos félszigeteken állnak, de mivel említettem, hogy tök lapos a talaj, a vonatról nem is látszott.

A híd jó hosszú, egész pontosan 7 845 m, és bár hivatalosan Svédországot (Malmő) köti össze Dániával (Koppenhága) az Øresund szorosban, valójában a két part közötti távolság mintegy felét teszi csak ki. Tudom, én is elszomorodtam, amikor értesültem az átverésről, de szerencsére akkor még nem tudtam róla. A maradék utat, mint kiderült, a Peberholm nevű mesterséges szigeten (4 055 m) és az onnan Koppenhágába vezető alagútban (4 050 m) tettük meg. Talán kicsit sok a részlet, de megígértem Bélusnak, hogy hosszú posztot írok.:)

A központi pályaudvar épületét elhagyva az első hely, amit megpillantasz, a Tivoli névre hallgató vidámpark. Ez mellesleg az egyik legrégebbi, 1845 óta üzemelő vidámpark. Be sajnos nem mentünk, de azért lefotóztuk Nektek.

Szombat délután ellenére olyan tömeg volt az utcán, mintha cukrot osztogattak volna. El is sodródtunk velük a Strøget-be, a világ leghosszabb sétáló és bevásárló utcájába, amit bőszen végigsétáltunk. Ha akad jelentkező, aki velem tart én szívesen végig is vásárolnám egyszer. Most tekintettel a férfi jelenlétre és a fizetés nélküli szabadságra inkább meghallgattuk az utcazenészeket és sétahajóztunk egyet.

A hajóút a belvárosból indult, vagyis Nyhavn-ból, ami új kikötőt jelent. Ezt a tengerből a házak közé benyúló csatornát a XVII. században mesterségesen alakították ki kereskedelmi kikötőnek. Nemcsak a tengerészek és kalmárok kedvelt helye volt ez, hiszen a csatornaparton két oldalt álló vidám színes házikók egyikében, a 67-es szám alatt lakott és írta kevésbé vidám hangvételű meséit Hans Christian Andersen.

Kis tanakodást követően úgy döntöttünk, hogy milyen béna már a sétahajó benti részén ülni, ahol alig van ablak melletti ülőhely, menjük inkább ki a terasz részre. Ez egész addig jó ötletnek is tűnt, amíg ki nem értünk a nyílt terepre, ahol már nem az enyhe szél lengedezett, sokkal inkább a csontfagyasztó orkánhoz hasonlítanám, de hihetetlen kemény vikingekhez méltón álltuk a sarat és nem menekültünk be a melegbe a puhányok után.  A látvány sem volt rossz, de az igazi profit az egész délután tűző napon való didergés sütkérezés volt.

Út közben elhaladtunk az operaház mellett, amit nem is egyszerű megközelíteni, mivel a Holmen szigetcsoport egyik, becses nevén Dokøenen szigetén áll.  Hogy ez azért van így, mert az épület biztosítását csak fokozott óvintézkedések mellett vállalta a biztosító a beépített 105 000 aranyfüst lemez miatt, vagy mert a tervező soha nem ment még télen kisestélyiben és combfixben operába nem tudni, szerintem a válasz C, egyik sem.

Az operával szemben, a tengeröböl túlsó felén van a királyi rezidencia, az Amalienborg palota. Itt született egyébként januárban a ”nagyon hideg van dániában” képsorozat, és mivel Bélus fejében még élénken él az emlék, milyen kilométereket sétálni kemény mínuszokban a tengerparton, most nem fektettünk túl nagy hangsúlyt ennek a régiónak a fotózására.  A kis hableány pedig, aki miatt az egész cécó volt annak idején épp renoválás alatt áll, hogy régi fényében pompázva újabb turista áldozatokat szedjen, ha beállt a fagy.

Ha Koppenhágában élsz, mégis unod a rengeteg szárazföldet és szélcsendet, neked találták ki a vízi házakat. Bár kívülről parkoló hajónak, némelyik méginkább konténernek látszik, azért jó lehet szerintem ilyenben lakni. Egy zavaró lehet csak, a 20 percenként érkező városnéző hajók és az azokon utazó és ablakodon bebámuló turisták.

Amikor kellően átfagytunk a hajónk visszatért a házak közötti szélvédettebb csatornákra, melyeken elhajóztunk Christiániába, Koppenhága hippinegyedébe. Itt partra szálltunk és sétáltunk egyet a környéken. Az egész városrész egy lepukkant gyárnegyed- féleség, de annál sokkal viccesebben néz ki. Az egész olyan, mint egy interkulturális színes vásári forgatag.  A gyárépületek és az egyénileg lakhatóvá pofozott, színes kis barakkok mellett vadul növő virágok és mindenfelé vicces, szemmel láthatóan kidobott limlomokból tákolt szobrok álldogálnak, amiket szerintem bármelyik VAMP-on jó áron el lehetne adni. Vásári sátrakban az utcán mindenféle legális és kevésbé legális portéka kapható, senki nem zavartatja magát miatta. Az útszélén iszogató-füstölő, csövi kinézetű alak mellett jól megfér a babakocsit tologató nagyszülő pár, a csapatokba verődő suhancok nem zavarják a gyermekét öltönykabátban és ing-nyakkendőben hintáztató üzletember-apukát. Élni és élni hagyni. Ennyi.

Kezdtünk lassan megéhezni az egész napos barangolást követően, úgyhogy csakis HP kedvéért persze, elsétáltunk a Chili Étterem és Kávézóba, ahol a sokszószos hamburger kapható, szóval hamarosan lesz hamburgerezős poszt is,megrendelésre.

Addig is rejtvény! Aki megtalálja a három egybeeső momentumot a januári és a mostani koppenhágai fotókon választhat egy ingyenes alsó-felső generál  vagy egy szem gumicukor között.

Képek itt:

http://picasaweb.google.com/ThisIsThePrinter/Koppenhaga?authkey=Gv1sRgCLvl-ZqW8-mFbA#

Dóri

Mélyen Tisztelt Publikum!

Számtalan levelet kapunk szerkesztőségünkbe, melyben a képgaléria felől érdeklődtök. Nos, tessék dobperegni, a régóta ígérgetett, sokak által áhított képeket sikerült rendezgetni egy kicsit, így a tárlat az alábbi címen megtekinthető:

http://picasaweb.google.com/112002867367365655265?authkey=Gv1sRgCJfvl8vf15vMYw

Jó nézegetést, reméljük, előbb-utóbb egyre több kis pajtás kerül bele az albumba!

Ajánlom magamat!

Dr. Hörömpő

cirkuszigazgató

Azt szeretem az itteni emberekben, hogy nem veszik magukat olyan iszonyatosan komolyan, mint odahaza. Sokkal több figyelmet fordítanak arra, hogy jól érezzék magukat és hogy személyesebbé tegyék a dolgokat. Egy csomó apróságra gondolok, amiket nehéz konkrétumokban megfogalmazni. Például van egy csomó öreg bérház, pont mint otthon, mégsem várják meg amíg Európa hírű háborús film forgatási helyszínné válnak. Ha mást nem is, legalább lefestik a homlokzatot szép színesre, ami, valljuk be, nem egy egetverő összeg. Ugyanúgy öreg, és "jaj de fel kéne már újítani", de legalább jó érzéssel sétál végig az ember az utcán.

Talán a legjobban az fejezi ki, amire gondolok, hogy van Nils Holgersson nevű utca a városban!!! Sőt, ami még jobb, van Nils Holgersson-os pénzük is :)))) Az milyen aranyos már! Szeretem, tisztelem Selmát, Nobel díj meg minden, dehát mégiscsak Nils Holgersson :)

Nálunk ilyen miért nem lehet? Miért kell mindig olyan fontoskodóan komolyan venni magunkat? Milyen jó lenne, ha lenne mondjuk Varjúdombi mesék-es pénzünk, vagy az ember egyszercsak besétálna a Mátyás a házimanó utcába (ami speciel pont nem magyar, dehát lehetünk egyszer nagyvonalúak)! Szerintem ráférne az emberek lelkére egy kis komolytalankodás.

Ja, és ha Nils, ki ne felejtsük már! Tribute to Karel Svoboda for the great music! Respect!

 Időnként dőzsölünk, és étterembe megyünk kajálni. Ez már drágább mulatság, de meg lehet találni azért az ár-érték arányban megfelelő helyeket. Szemezgettem azokból, amiket már kipróbáltunk.

Kezdésként nézzük mindjárt a méltán népszerű indiai étteremet, ami New Delhi névre hallgat, és kb. 5 perc sétára van a lakástól. Nagyon hangulatos kis hely, bár elég zsúfolt, és úgy tűnik, péntek esténként legalábbis, meglehetősen közkedvelt is. A pincérek nagyon kedvesek és készségesek, és jól beszélnek angolul. Bár volt étlap, mivel úgysem értettük volna és magyarul is jó eséllyel a választási-kényszer pánik fenyegetett volna, ezért az egyszerűbb megoldást választottuk. Meghatározott árért, „all you can eat” jelleggel választhatsz a kirakott 6-8 féle salátából, 6-8 féle kajából, amik melegítő edényekben vannak tálalva, kedvedre kutyulva az illatos és színes ételeket, kiegészítve lepénykenyérrel. A mohóságnak csak az asztalod mérete szab határt. Ja és pár falat után a patakként meginduló takony- és könny folyam, mivel meglehetősen csípősen fűszereznek. Szerencsére pár perc után a nyelved úgyis elzsibbad, és a szín-zene-íz kavalkád hatására tudatmódosult állapotban kortyolgatod bőszen a kis sörödet.  

Nagy kultúrája van itt a szabadban étkezésnek-ücsörgésnek, aminek minimálisan sem szab gátat, hogy bizony elég hideg van vagy netán szakad az eső. Az éttermek belső tere üresen kong, míg kint a melegítőgombák alatt zsúfolódnak az ebédelgető emberek. A svédek természetesen rövid ujjú pólóban, de azért gondolnak a göthös külföldiekre is, úgyhogy akad pihe-puha ikea-takaró is kikészítve.

Ezt mi is kipróbáltuk, amikor jól időzített malmöi kirándulásunk során az addig folyamatosan szitáló eső keményebben rázendített. A város egyik pici, macskakövekkel kirakott terén körben kis vendéglők elé kipakolt székek-asztalok várják az éhes nagyérdemű érkezését. Választottunk egy szimpatikus helyet, amit Bélus már korábbi ittjártakor letesztelt, és most Ti is megcsodálhattok kicsit lejjebb. Az eső elől behúzódtunk a Magyarországon napernyőként ismert alkalmatosság alá, és szerencsére a közelben akadt egy melegítő-gomba is, így hamar lekerültek a kabátok. Az étlapon stake és táj kaják szerepeltek, és bár borsos áron, végre ittunk sört is. A kajáról annyit, hogy bár nem túl nagy a választék, tökéletesen van elkészítve.

 A furcsaságok napján ismét egy kiülős helyet választottunk itt Lundban, az Italia il Restorante névre hallgató, ki nem fogjátok találni, olasz éttermet. Egy kis mellékutcában sétálva találtunk rá, elrejtve a nyilvánosság elől. Két ház között befordulva egy kis belső udvarra bukkantunk,ízlésesen elrendezett kerti bútorokkal és növényekkel.

Szóval bekucorodtunk mi is egy gomba alá a kertes belső udvaron, és kértünk egy angol-nyelvű étlapot. Meglepetésünkre csak pizza volt a felsorolásban, mondjuk abból vagy 30 féle. Még meglepőbb volt, hogy a bukszus túloldalán helyet foglaló népek elé nagy tányér tésztákat és húsokat tálaltak, ami persze akkor derült ki, amikor már megrendeltük a pizzánkat. A rejtély megoldatlan maradt, főleg, hogy a pizza nem hagyott kívánni valót maga után. Arra jutottunk a jelekből fondorlatosan következtetve, hogy a kert túl-felét a másik, oda nyíló bejáratú konyha látja el, mint olasz étterem, míg a mi oldalunk ugyanazon cég pizzériája. Gyertek, és oldjátok meg a talányt egy közösen elköltött (ezt a kifejezést soha nem értettem) ebéd közben!

Dóri

Hadd legyen szabad megosztanom szerény tapasztalataimat a kutatói munkáról az emberiség tudásának gyarapítására:

- Ha egy stadion méretű kutatóközpontban dolgozol, ahol több tucat épület, több száz szárny és részleg található eltérő szintezéssel, MINDIG legyen nálad egy notesz, benne a munkaállomásod „címével” (pl:BMC-MIG C12- 1226f) -pont mint nyaralásnál a szállás címe -, mert iszonyú könnyű eltévedni . Pl:  Az egyik lift emeletei (földszinttől):  S,K, 1,2 ,F,3. Egyetlen folyosóval odébb másik lift: 9,10,11,12,13,14. De mééééér!

Egyszómintszáz elég egy ajtót/emeletet/fordulót elrontani, és pillanatok alatt gőzöd sincs róla, hogy egyáltalán milyen épületben vagy. És elég kínos ilyenkor, amikor egy idő után a nyilvánvalóan tétova random bolyongásod megelégelve a helyi részleg dolgozói megkérdik, hogy hova a pékbe akarsz menni, de te se azt nem tudod megmondani, hogy hova mész (mert csak annyit mormolgattál eddig újramegújra, hogy 2xbalra, barna lift- K emelet, jobbra, sárga ajtó melletti szoba….), se azt hogy tulajdonképpen honnan is jöttél. Na ilyenkor néznek úgy rád, mint egy komplett idiótára, és szépen elkezdenek körülállni az emberek, mint egy kóborkutyát (a svéd vitatkozást nem értem, de szerintem volt olyan álláspont, hogy megtartanak házikedvencnek). Persze, ha egyszer beletörődsz a vesztett helyzetbe, és végső búcsút veszel a méltóságodtól, már nem olyan kínos, amikor végül kivezetnek a főbejáratig, mert csak onnan tudod az utat a saját helyedig.

- Ne matassál sokáig a -80 C fokos fagyasztóban védőkesztyű nélkül,  mert pillanatok alatt még a szemgolyód is kipattan, úgy odafagysz.

- Régi tanács, de nem lehet eléggé hangsúlyozni: Új munkahelyen fokozott óvatossággal nyitogass e-maileket a barátaidtól.

Második hét, kollégák sürögnek mindenfelé, újdonsült iroda társam, Thomas mögöttem matat. Gyanútlanul nyitottam meg B. Péter pécsi nagykorú figyelmeztető jelzés nélküli e-mailjét, minek következtében rögvest megjelent egy képernyőnyi meglett, szőrös férfi hátsó, amint egy közel életnagyságú műanyag babát –nincs jobb szó erre - szart ki éppen.  Emberfeletti gyorsasággal ütöttem ki az egész böngészőt, és zavart heherészéssel igyekeztem jelezni társamnak, hogy magam sem értem, mi történt. Csepp a tengerben…

folyt. köv

Ezt a hétvégét Lundban töltöttük, mert van egy csomó mozijegyünk a méltán híres nemzetközi Fantastisk Filmfestival-ra, de erről részleteiben majd később. http://www.fff.se/en/

Szombat reggel hosszas ébredési folyamatot követően elindultunk a Klinikára, hogy megnézzem Bélus munkahelyét  a maga űri valójában, és a bacijait átrakjuk a sütőből a hűtőbe, hogy mindenki értse a feladat lényegét. Már eleve ez sem egy szokványos hely, mivel ahhoz, hogy az előtérbe bejuss, három ajtón kell keresztüljutnod, miután a fényképes mágneskártyáddal és személyes belépőkódoddal egyenként megvívtál mindegyikkel.  Az előcsarnokból induló fő folyosón haladva és jobbra-balra tekingetve két oldalon űrketyerékkel zsúfolásig pakolt , zárt oldalfolyosók, laborok tömkelege látható. Az épületet minden bizonnyal Mans Minotaurus tervezte, mert a fő csapásvonalat követve egy labirintus-szerű, mágneskártyával és kóddal nyíló ajtókkal sűrűn megszakított útvesztőbe kerültünk. Kész szerencse, hogy Bélus nemcsak kódgazda, de beavatott is! Miután a feladatot bevégeztünk tettünk egy gyors sétát az épület mögötti eldugott kis udvarban.

Na és valahol itt történhetett, hogy megcsípett egy radioaktív pók és elkezdődtek a furcsaságok. Izgalomra semmi ok, a nézelődők haladjanak tovább nyugodt tempóban, ez afféle női túlzás csak.  Tény viszont, hogy egy átlag szombathoz képest színesebb és furcsább élményekben volt részünk.

 De döntsétek el Ti magatok mit gondoltok!

Rögtön az említett kórházudvaron két üvegfalú építmény, mondhatni pici szobácska áll. Az egyikben, amihez három üveg lépcsőfok vezet, egy asztal, rajta sakktábla bábukkal, és két szék, másnak nincs is hely.  A másikban csak székek, de ez sem túl nagy. A furcsaság ott kezdődik, hogy ezek is mágneskártyával és kóddal nyílnak, dupla ajtóval. Oké, értem én, hogy kell a nyugalom a tudósoknak, meg nagy titkok cserélnek itt gazdát, de miért van üveg fala akkómeg?

Sétánkat folytatva nagy zsivajra lettünk figyelmesek, mely a campus területén felhúzott sátrak felől jött, és ami körül csupa vigyorgó gyerek ugrándozott lufival a kezében. Mint kiderült, ez egy természettudományos „játszótér” gyerekeknek, ahol - különböző érdekes játékokon keresztül (pl. fakír-ágy), melyeket persze ki is lehetett próbálni - mutatták be tudományukat matematikusok, fizikusok, biológusok és egyéb természettudósok.  A fizika- és laser-showra nem mentünk be, mert olyan nagy volt a sor.

A kellemes időre való tekintettel tovább nézelődtünk a városban. A Dóm téren a fa ágain lógó színes papír-emberfejek meg sem kottyantak, itt mindig van valami ribillió. Dél-felé vettünk hát az irányt, remélve, hogy találunk egy szimpatikus helyet ebédelni. Így csöppentünk a kirakodó-vásárba. Egy járda mindkét szélén több száz méter hosszan camping-asztalokra vagy épp a földre kipakolt portéka, porcelán figuráktól a használt ruhán és rádió-elemen keresztül a laptopig minden megtalálható. Az árusok az itteni lakosok, akik, mielőtt kidobnák, ami már nem kell, közprédára bocsátják azt, és minden feszkó nélkül válogatnak egymás cuccaiból is. Környezettudatosság vagy csak eltérő szokások, ki tudja?

Közben találtunk éttermet is, egy kellemes, eldugott olasz kajálda formájában, ami furmányos módon a „Italia il Restorante” névre hallgat, és nagyon jó vékony-tésztás olasz pizzát sütnek,de erről részleteiben majd később.

Hazafelé úton belefutottunk az utcán fehér kezes-lábasban táncikáló gyerekek csoportjába, akikre lelkesen festegettek színes pacákat civilben flangáló fiatalok, míg néhány méternyire a Blaháról már jól ismert indián csapat fújta ugrándozva a pánsípot. Az utcán szombat délután dacára sűrűn hömpölygő tömeg a meglepetés nyomát sem produkálta.

Este, még szerencse, hogy korán érkeztünk a moziba, mert elég népszerűnek bizonyult az Illusionist című francia animációs film, és a helyeket aki-kapja-marja alapon lehetett elfoglalni. Nem spojlerezek, nézzétek meg a filmet, mert jó!

Mozizás után, gondoltuk körbe nézünk kicsit este ebben a csendes, vidéki kisvárosban. A csendbe a moziból kilépve azonnal belehasított a vadul ugrándozó indiánok által produkált zene-bona.  Tovább haladva újabb és újabb, különböző korú-összetételű  zenészcsoportokba botlottunk, akik nyomták a „show”-t.  A lakásunk közelében egy kis téren őszülő, meglett férfiak és egy hölgy klimpírozott rézfúvós hangszerein időnként kissé disszonánsan, ám annál nagyobb sikerrel, míg a buszállomásnál csapatba verődött női kórus profin énekelt gregorián dallamokat. Az általánosan uralkodó kakofóniában egyetlen közös a lelkesedés és a nem csillapodó tömeg volt.

 Azt kicsit nehéz eldönteni, hogy ki volt jelmezben és ki civilben a helyi fura öltözködési szokások miatt (a fekete csipke vagy tüll szoknya alap viselet kortól és alkattól függetlenül), de a flitteres hastáncos szerelés talán inkább jelmeznek minősül. A hangulatot fokozták az épületek bejáratában lobogó fáklyák és a kivilágított kirakatok, melyből esetenként kimosolygott egy-két nagyestélyiben pompázó élő modell.

A nemzetközi konyha is szép számmal képviseltette magát. A vásári, gurulós bódékban fahéjas pirított mandulát, afrikai csípős szószos sütit, táj kaját, amerikai hot-dogot és magyar lángost is lehetett kapni. A lángosárus idős házaspár elmondta, hogy nagyon kedvelt étel a lángos a helyi fesztiválokon. :) A pálmát a német kolbászt áruló srác vitte, aki a sütőplatnit és a teljes pultot  a derekára szerelt szíjakkal tartotta és úgy sütögetett séta közben. Bélus ilyen szettet szeretne szülinapjára :)

A kajalelő hely közelében két színpadot is felállítottak. A vásártéren felállított kisszínpadon amatőr rocker-bandák nyomták. Ki is néztük a helyet a ZAP-nak, legközelebb megmutathatnátok, hogy kell ezt csinálni! A városháza előtti téren állt a nagyszínpad, itt hallgattuk búcsúzóul a britt Zorán-hasonmás Alan Morrison, az angol folk-rock és alternative country –zenész melankólikus dalait. http://www.alan-morrison.com/

Ha valaki még mindig izgulna, hogy esetleg idegen civilizáció szállta meg szelíd kisvárosunkat, vagy, hogy valami kalapos növényt fogyasztottunk reggelire, annak megnyugtatására közlöm, hogy a napi fergetegért, mint kiderült, több rendezvény is felelős. Az alaphangot a Culture Festival névre keresztelt rendezvény adta, mely új próbálkozás és a korábbi években megrendezett Culture Night és Lunda Festival házasságából született. E mellet két nemzetközi fesztivál is ez idő tájt kerül megrendezésre Lundban, névszerint szept.23. és okt. 2. között a  „Fantastisk Filmfestival„ és okt.11-17. között a  „Choral Festival”.

Dóri

Ígértem, hogy írok arról, milyen itt a kaja és az evési szokások, hát tessék.

(Ha jöttök hozzatok már kóbászt meg pálinkát, meg…..)

A nemzeti, hagyományos ízeket ügyesen rejtegetik az idegenek elől, azt a családi otthonok meleg rejteke őrzi. A „kockás terítős” étterem itt ismeretlen entitás és a nagyi rétesét sem árulják minden kisboltban (ja, olyan sincs) műanyag tortatartóból. Na-de mi van?

Vegyük sorra a kaja-lelő helyeket.

Alapként mindjárt ott is a közért, ahol a svéd háziasszony beszerzi a főzéshez szükséges alapanyagokat. Az egész városban egy, azaz egy darab van belőle, ami mondjuk marha nagy, és minden nap 7-23-ig nyitva tart. Kisbolt, éjjel-nappali, panelgarázs mini-ábécé felejtős.

 Gurulós kis kosárkádat magad után húzva (kicsit emlékeztet a dömperre, amivel a homokot szállítottuk a játszótéren) itt aztán minden élelmiszert megkapsz, hatalmas választékban persze. Külön órákat el lehet tölteni a szószos-és fűszeres részlegen nézelődve, és nincs a világon az a kenyérfajta, ami itt ne lenne a polcon. A tizenötödik fajta, a többitől formájában kissé különböző, palacsintára emlékeztető lapos izé mondjuk picit túlzásnak tűnik.

 Persze itt is fáradt a munkából hazatérő, és siettetné a folyamatot, amire egy, a „mennyémánmeferrúglak”-nál hatékonyabb módszert használnak. A bejáratnál fogsz egy szatyrot és egy mobil vonalkód-leolvasót, az árut lepittyented, majd mehet a zacsiba. Végül a pénztárnál a leolvasód mutatta összeget kifizeted.

 Egy valami nincs. Súlyos hiánycikk az Arcod-meglátva- unott-fejjel-két- pakli-cigit-és-a-pult-alól-a-felest-készségszinten-kiadagoló Rozika, aki érti a „’Kolom, a szokásost!” míves magyar mondat csínját-bínját. Itt el is érkezünk az alkoholvásárlás témaköréhez. A közértben ugyanis sört (nem túl erős, ámde piccolo) és almabort vásárolhatsz minimális alkoholtartalommal, azt annyi. Nem, bort sem. Erre van egy külön üzlet korlátozott nyitvatartási idővel és állítólag borsos árakkal. Na ezt még nem találtam meg.

De térjünk vissza talán a kajához. Amennyiben nem tervezel épp főzni, vagy csak hétköznapi gyors ebédre vágysz az alábbi lehetőségek adódnak.

Ami van, de dögivel, az kávézó, mindig fodrászat mellett és maximum 50 m távolságra a legtávolabbi kávézótól. Reggeltől estig bármely napszakban szívesen töltik itt idejüket a svédek, vagy csak térnek be egy kávé-elvitelre. Belépve a helyre a pincérnő kedvesen mosolyogva köszönt, majd mintha ott se lennél folytatja, amit épp csinált. Ha akarsz valamit barátom, majd szólsz. Ez esetben ismét mosolyogva mondja az összeget, amit te kifizetsz, majd folytatja, amit bejöttöd előtt csinált. A kapkodás minden jele nélkül előbb-utóbb szintén kedvesen mosolyogva kiszolgál. Ha svéd vagy, pláne, ha egyetemista, hasonlóan ráérősen fogyasztasz, majd ücsörögsz még 30-40 percet, amiért senki nem néz ki a helyről. Elvitelre csak ital van, enni ülve és nyugalomban szokás itt.

Ezeken a helyeken sütin kívül lehet kapni helyben frissen készülő szendvicset, amibe a szokásos cuccokon kívül előszeretettel tesznek olyan keverékeket, amik leginkább a majonézes alapú salátákra emlékeztetnek. Méltán népszerű étele még a kávézóknak a töltött potatis, vagyis különféle krémes töltelékkel teletömött és megsütött óriáskrumpli.

Ha nem a szokásos ízekre vágysz, csak válassz egyet a szintén frekvensen reprezentáló falafeles-ek közül. Ehhez már némi szerencsére is szükséged lehet, mert a közelkeleti származású eladók többsége nem beszél kicsit se angolul. Szerintem svédül is csak a lényeget, de én még annyit se, úgyhogy mindegy is. Viszont a falra ki van szerelve a választék, így mutogatva dűlőre juttok. Na, itt aztán pörögnek a kezek, ráadásul nem sajnálják a hozzávalókat. A legtöbb dolgot menüben lehet kapni púpozott tányérokon, a merészebb helyeken pizzára halmozva. Ők már hisznek benne, hogy evés közben lehet járni, így lepénybe tekercselve elvitelre is kérheted a kaját. Bármelyik lehetőséget is választod, tuti, hogy jóllaksz, az itteni viszonyok szerint olcsón.

Dóri

A kérdést pékezerszer feltették már. A kérdezők döntő többsége a a válasz második mondata után mély kómába esik. Teljes joggal.

Ha valakit esetleg mégis érdekelne, hogy miről is szól a kutatás, az alábbi rövid összefoglalóból megtudhatja.

docs.google.com/document/edit

Aki egy 10 kérdésből álló teszt alapján igazoltan végigolvasta a dokumentumot, és nem pattant el egyetlen ér sem az agyában, az jogosult egy svédaasztalos reggelire, melyet itt Lundban fogyaszthat el velünk.

Sziasztok!

Köszönjük szépen a blogot! (fogjátok Ti még ezt bánni :))

Az egyoldalú kommunikációban állítólag a nők jobbak, úgyhogy Bélus rövid, ám annál viccesebb bejegyzései mellett én írok Nektek hosszan és unalmasan a mindennapokról. A bennfentesektől elnézést az ismétlésért!

Nézzük az eddigi típuskérdéseket:

1,Milyenek a 7köznapok?
Köszönöm a kérdést, nem panaszkodhatom. Mivel még nincs meló, túl sok rutin sincs. Az alvás- evés tengelyen haladunk - köztes időben olvasás, neten lógás, város felfedezése, szükséges cuccok beszerzése történik.

2. Milyen a lakás, amiben laktok?
Kafa. A belvárosban van, mindenhez tök közel. Jó nagy, kényelmesen berendezett, full felszerelt. Nincs agyoncsicsázva szerencsére. Furcsa, hogy van helye mindennek, még üres polc is akad. Ja és a konyhában rajtam kívül elfér még egy tucat ember :) )

3. A közlekedés?
Az van, itt is mennek dolgozni meg bótba. Leginkább biciklivel és életveszélyesen. Gyalog minden megközelíthető, de menőbb miniszoknyában bicajozni, miközben szőke hajad lengeti a szél. Mivel mindig szőke, lobogó hajzuhatagra vágytunk mindketten, tegnap óta van nekünk is bicajunk. Igazán csinos kis jószágok, használtan vettük őket Malmöben. Az én lábam nem ér le, ezért biztos jól szórakozik a tömeg, amikor le és felszállok, mindezt nem túl magabiztosan.

Az autósok jól bírják a káoszt, tényleg nem rázzák az öklüket, hanem várnak. (Mondjuk sztem leköveti és otthonában kinyírja öngyilkosságnak álcázva azt, aki feltartja. A barátságos mosoly csak álca, én nem dőlök be.) A tömegközlekedés otthon megszokott formája (busz, vili, metró, troli) a helyi viszonyok mellett (valóban kicsi város) értelmezhetetlen, de ha nagyon lusta vagy, vagy netán közép-kelet Európa egyik nagyvárosából érkeztél és hiszel abban, hogy az idő pénz, akkor épp felszállhatsz egy, a városon áthaladó távolsági buszra, ami biztos, ami biztos alapon 2-3 helyen megáll.

 4.Milyenek a svédek?
Segítőkészek, tudnak angolul és készségszinten használják is, ha nem svédül szólalsz meg (vagy hülyén nézel, miközben beszélnek hozzád), piszkosul ráérnek mindenre, és nagyon szeretnek biciklizni.

Mára ennyi, várjuk a további kérdéseket. Lesz majd még beszámoló az itteni kajálási szokásokról.

Dóri

Mondta valaki még otthon. Hát ma utazós nap volt. Megvettük a Svédország déli részén méltán népszerű „ jojo kártyákat”, ami a helyi közlekedési társaság INGYENES mágneskártyája, annyi pénzt töltesz rá,mennyit akarsz, és azután buszon, vonaton, kutya hószánon csak pittyentesz vele egyet a leolvasóba és nem kell pénzzel bajlódni, ráadásul így 20 %-al olcsóbb is.

A jegy Lundtól Malmöig (zónák alapján kell fizetni) 30 korona volt, ami rendes pénzben kb. 900 földi forint. Ezzel 1 óra 45 percig annyit  buszozol/vonatozol/kutya hószánozol, amennyit csak akarsz, végtelen átszálással, bármely zónában lévő városban.

Ha kiszámolom (persze nem tudom), hogy pl. Dunakesziről bejutni Budapestre mondjuk a Budai Várba mennyibe kerül, akkor rájöhetünk hogy adott esetben MAGYARORSZÁGON DRÁGÁBB UTAZNI, MINT ITT.

Azért ez olyan izé nem?

Kedves Gyerekek!

Könnyes szemmel vettem tudomásul eme blog létrejöttét. Mivel sohasem voltam nagy blog író, valamint olyan blog-bárók árnyékában, mint ZoM, kicsit bizonytalanul vágok neki ennek az egész blogolásosdinak.

Mindenesetre annyit elmondhatok, hogy ketten 6 bőrönddel eljutni repülővel egy másik országba, úgy, hogy még csak ki sem tudod mondani a címedet, valamint az albérlet kulcsát elvileg otthagyták az egyik leendő munkatársadnál elég idegőrlő dolog. A tonnányi súlyok egyenként hullanak le az ember válláról ahogy eléred az országot, majd a várost, megszerzed a kulcsot, végül meglátod a neved a lakás ajtaján (mert itt előre kiírják ugyebár). Nagy könnyebbséget jelent, hogy itt mindenki beszél angolul, és ráadásul segítőkész is.

A lakásról és a városról általánosságban én annyit írnék, hogy rendben van, részletesebben feltehetőleg Dóri fog írni, vagy ugyebár ki kell jönni személyes tapasztalatszerzésre kedves HULKisták!

Azért hogy valami bélaság is legyen itt, amikor megláttam a nevem az ajtón, szolíd fejbiccentéssel vettem tudomásul, hogy vannak dolgok, amik nem változnak.

BélaBélaBéla!

Mellőzném a nagy szavakat, arra úgyis ott a Hulk, meg aztán nem temetni jöttünk, hanem jó utat kívánni, remélem a szakmai része mellett sok újat láthattok, tanulhattok, ízlelhettek, hallhattok és érezhettek egy idegen de éppen ezért izgalmas és rejtélyes világban. Ez most picit úgy hangzott, mintha legalábbis Középföldére utaznátok, de nyilván egyikünk sem tudja – Lucu kivételével - hogy milyen érzés hátrahagyni mindent, ami eddig szilárd talajt jelentett a lábatok alatt. Remélem, mire ezt olvassátok, a szilárd talaj hiányából fakadó bizonytalanság helyét átveszi az újdonság izgalma és a mindent legyőző kíváncsiságot tápláló ismeretlen megismerésének a vágya. A témához kapcsolódóan pedig álljon itt Szabó Lőrinc egy verse, ami témáját tekintve remélem passzol majd az utatokhoz. Mi pedig vén kutyaként „előrenyujtott nyakkal s tárt fülekkel” várjuk, hogy halljunk rólatok és a – remélhetőleg építő és (lelkileg/szellemileg) tápláló – kalandjaitokról.

Szabó Lőrinc: A Vándor elindúl

Bottal s öreg kutyámmal indúltam hazúlról.

Dalolva mentem és torkom nem únta még az

országút fáradságos énekét. - Tudod, hogy

a Nap barátja voltam? Ő édesitette

agyamat hajnali rétek szagával; aztán

minden csigát s kavicsot külön megmutatva

látni, szeretni és csodálni tanított...

Minden kanyarnál új dolgok fogadtak, és a

friss zöldben hófehér mérföldkövek ragyogtak

egyenlő távolokból. Majd, lombos hegyek közt,

még szebben tündökölt a sokalaku élet.

A Nap barátja voltam; ő kisért el estig,

s mikor már fölhalmozódtak az éj csodái,

csókkal búcsúzott tőlem. - Óvatos morajjal

tapogatózott lefelé a víz, s a pontyok

aludtak a tavakban. Lepihentem én is

s a föld s a fű íze ereimbe ivódott.

Fenyegető szemek szikráztak a bozótban,

de nem féltem: tudtam: a vén kutya vigyáz rám,

belefúrja szemét az állandó sötétbe

s őrt áll előrenyujtott nyakkal s tárt fülekkel.

from Bla Kves  reply-to hlk@econet.hu to hlk@econet.hu date Thu, Jun 10, 2010 at 3:04 PM subject [hlk] Status report mailing list lk.econet.hu Filter messages from this mailing list mailed-by econet.hu unsubscribe Unsubscribe from this mailing-list

SIKERÜÜÜLTT! MEGCSINÁLTAAAAM!!!! VVÁÁÁÁÁÁHHÁÁÁHÁÁÁÁ!


Megyünk Svédországba!

Ha valaki keres, hülyére iszom magam a bárban!


Mindenkit basztam.


Füligérű szájú én

HP: Méla Bélabúcsú

Szívekben, seggekben tátongó űr maradt
Keserű szó már a hugyúti fertőzés
Eldobott katéter, fájdalmas pillanat
Mint prosztata nyomásnál feltörő üvöltés

Sveák és gótok földjére távozott
Fel sem foghattuk, oly gyorsan tűnt el
A sarkköri tundra fagyos és átkozott
csöndjébe súgja csak: "This is the printer".

Nélküle Hulk csak Shrek, vagy inkább csak Flubber
Lassan az anyja sem nyújt vigaszt teljesen
Hiszen humorunk viharában Béla a thunder
Vagy csak nem tudok rímeket faragni rendesen?

Bárhogy is, itt e blog, hogy megkapjuk ami jár
Viccest és szomorút, nyílt színi beégést
Mert életünk falatkáin te vagy a kaviár
Úgyhogy kurvagyors módon kezdd el a mesélést!

Azért jött mindez létre (fáradtságot, időt, pénzt nem kímélve), hogy amikor fizikai valódban sok kilométerre pisiket lögybölsz innen oda, majd onnan ide, aztán megint innen oda, aztán egy kicsit vissza... na lélekben és eszmében akkor is velünk lehess, Béla.

Mi összeácsoltuk a keretet, te ömlesztheted a tartalmat, képeket, sztorikat, álmokat, vágyakat, illetve a Húgy úti fertőzések legfrissebb híreit várjuk szeretettel. Ha nem írsz rendszeresen, akkor a ku nagyon csalódottak és szomorúak leszünk.

zom